| GYEREKSZOBA LAKBERENDEZÉS |
|
SENIA LAKBERENDEZÉS LAKBERENDEZŐ - LAKÁSKULTÚRA
GYEREKSZOBA LAKBERENDEZÉS
Gyerekszoba tervezése, lakberendezése, lakberendező tanácsai
+ 36 30 | 525 5005
Ahogy a gyerekek nőnek, növekedik térigényük is, amit a bútorozáskor mindig vegyünk figyelembe. Míg az újszülött babának csak ágyikóra és pelenkázóra van szüksége, addig óvodás és iskolás gyerekeknek már igazi „játszótérre” van szükségük. Gyorsan nőnek, s ha nem szeretnénk 2-3 évente nagyom átalakításba kezdeni, érdemes már az első alkalommal lakberendezési szempontok alapján kialakítani a gyerekszobát, mely bővíthető. A gyerekeknek mozgástérre és játéktérre van szükségük, ahol függetleníthetik magukat a szülőktől. Vidám hangulatot teremt a csintalankodáshoz, önfeledt játékhoz, de a komoly helyszíne a tanulásnak is. A gyerekszobában a hálóhely galériára is kerülhet, ilyen helyen a lefekvés inkább kaland, mind kötelesség. Hihetetlen lehetőségek kerülhetnek a „csodapalotába”, ahol a gyermekek fantáziáját és álomvilágát megmozgató elemek tehetik izgalmassá a szürke, kötelességekkel és tanulással teli hétköznapjaikat. Ne felejtsük el azt a tényt, hogy gyermekeink emlékében mindig éli fog a gyerekszoba képe, ahol első élményeiket gyűjtötték.
Véleményünk szerint nem elég a gyerekszoba bútor elhelyezése egy gyerekszobában. A játékok mennyisége napról napra gyarapszik, gyakorló szülők ezt tudják. Pár év elteltével a játékok szinte már be sem férnek a gyerekszobába. Szükséges felkészülni erre az időszakra, s a gyerekszobát lakberendezővel úgy kialakítani, hogy olyan játéktároló helyek legyenek, melyek észrevétlenül képesek befogadni a játékokat, kézközelben vannak, s szempillantás alatt rendet lehet varázsolni a gyerekszobában. Ez a megoldás kiegészítheti a gyerekszoba bútorokat, azonos stílusban készülhetnek, s egységes részét képezhetik a gyerekszoba berendezésének.
Kérjen egyéni lakberendezési ajánlatot: lakberendezes@seniagroup.hu + 36 30 | 525 5005
Kérjük, adja meg a következő nélkülözhetetlen adatokat az ajánlatkérésnél! Ajánlatkérő neve: Tervezendő ingatlan címe: Ingatlan típusa: (lakás, ház, iroda, üzlethelyiség, étterem, kávézó stb.) Lakberendezést igénylő helyiségek száma: Lakberendezést igénylő terület(ek) mérete: A lakberendezési munka rövid leírása, milyen elvárásai vannak? Ajánlatkérő e-mail címe: Ajánlatkérő telefon száma:
images: corbis
|
GYEREKSZOBA

